A MASSZáZS TöRTéNETE
"A reggeli ébredés után, amikor a vér lassan áramlik és az ember ki van pihenve, a tenyérrel való simogatással elhárítható a megfázás, a szervek rugalmasak maradnak és a bajok megelőzhetők."
Kong Fu, ie. 2700
A masszázs a legrégebbi gyógyeljárások közé tartozik. Maga a szó származhat a - görög eredetű "massein" (dörzsölés) - francia "massage" (gyúrás) szóból, az arab "mass" (kézzel simogatni, nyomni), vagy a héber "mases" szavakból is.
Az emberek már ősidők óta alkalmazták önmagukon a masszázst, ösztönösen nyomkodva - gyúrva - simogatva fájós testrészeiket. Később tudatosan is kezdték művelni, és alkalmazása ma már megtalálható a primitív és a kulturális népeknél egyaránt. Az ókori nagy civilizációkban már ismert és kedvelt volt a masszázs,papirusztekercsek, más feliratok és festmények is tanúsítják, hogy az ókori egyiptomiak a betegségek és sebek gyógyítására is alkalmazták. Közel-Keleten, Egyiptomban és Észak-Afrikában mágikus erőt tulajdonítottak e műveletnek, és afféle rituális szertartás keretein belül alkalmazták.
A masszázst orvospapok végezték, és a test aktív és passzív tornájával (Tai Chi) kombinálták. Ebből ered az akupresszúra (ujjnyomásos pont masszázs) tudománya is, ami valójában az akupunktúra egyszerűsített változata.
A kelet más ősi népei, az asszírok, babilóniaiak, médek és a perzsák gyógykezelésként alkalmazták a masszázst, főleg a sebesült katonák gyógyítására.
Az európai múltban az antik hellén világban teljesedett ki a masszázs, ahol már nemcsak gyógyításra, frissítésre, hanem a sportolók felkészítésére is alkalmazták, és mindenféle porokat, keneteket használtak. Itt kiemelhető Herodikos neve, aki híres tornász és orvos volt, és akit az orvosi masszázs megteremtőjeként is tisztelhetünk. A görög-római kultúrában az orvosoknak érteniük kellett a masszázshoz. Hippokratész (ie. 460-377) az ókor legnagyobb orvosa, Herodikosz-tól (ie. 482-347) tanulta a masszázs módszereit, és az Officina Medici c. munkájában foglalkozik ezzel a témakörrel. Galenus (isz. 131-201) Tripsis c. művében javallatokat és utasításokat közölt a masszázs fogásaival kapcsolatban.
A görög származású Oribasius Aszklepiosz (ie. 128-56) orvos a római udvarban Julianus császárnál a sportolók (gladiátorok) masszírozásával foglalkozott.Julius Caesar idegzsábája miatt naponta masszírozták.
Római orvosok egyik szaktekintélye, Celsius, a reumás betegek és sérült katonák kezelésére használta a masszázst, melyet a Birodalom nagy városaiban főleg termálfürdőkben és közfürdőkben alkalmaztak.
Avicenna (isz. 980-1037) arab orvos, az Orvosi Törvények Könyvében részletesen ismerteti többek között a masszázst, valamint a hidroterápiával és a dietikával összekapcsolt masszázsformákat.
A reneszánsz korabeli mester, Hyeronimus Mercurialis (isz. 1530-1606) Velencében írt "De Arte Gymnastica" c. művében leírta a testgyakorlatok, fürdők és a masszázs együttes alkalmazásának módszereit és jótékony hatásukat.
Pehr Henrik Ling (1776 -1839) stockholmi svéd vívómester és tornatanár behatóan foglalkozott a torna és a masszázs rendszerével. Ismertette a masszázs technikáját, hatásait és javallatait (Innen ered a "svéd masszázs" elnevezés). A XIX. században a német Mosengeil és a holland Metzger (Ling tanítványa) összegyűjtötték az addigi tapasztalatokat, és 1867-ben egy könyvet adtak ki a masszázsról, ami komoly összefoglaló munka volt. Finnországban is kialakult egy sajátos, egyszerű, regeneráló, frissítő, gyógyító módszer a finn masszázs, szauna kultúrával ötvözve.
Cook (XVIII. sz.) írásai arról tudósítanak bennünket, hogy Ausztráliában és Tahiti szigetén az őslakosok dörzsöléssel enyhítették a fáradtságot, Jáva szigetén pedig egy speciális masszázstechnikát fogamzásgátlásra használtak (a méhet állítólag mesterségesen hátra hajlították; a fogamzó képesség visszaállítható volt a méh visszahajlításával). 1779-es beszámolója szerint fájdalmas isiászából azután gyógyult meg, hogy tizenkét tahiti nő a feje búbjától a talpáig alaposan megmasszírozta.
Gustav Zander (1835 -1920) mechanikus gépeket szerkesztett a masszázs és a torna céljaira. A svéd masszázsnak számos más neves követője is volt, mint pl. a francia Velpeau, Stapfer, az angol Mennel, valamint az orosz Berling és Pauli. Mosengeil vetette fel először a mechanikus hatásokon kívül az idegrendszeri hatások lehetőségét. Kirchenberg 1926-ban megjelent könyve után már a speciális masszázsfajták fejlesztésén dolgoztak.
A XX. sz. első évtizedeiben a klasszikus masszázs mellett kialakultak a speciális masszázsfajták is. Head és Mackenzie az idegreflektorikus összefüggéseket is kihasználták. 1898-ban Head felfedezte, hogy a belső szervek megbetegedéseinél a bőrfelület bizonyos helyein érzékeny zónák alakulnak ki. Ezt a felismert szegmentális összefüggést 1917-ben Mackenzie továbbfejlesztette és bebizonyította, hogy a megbetegedett belső szervekhez tartozó szegmentum izomzatában tónusfokozódás és túlérzékenység lép fel. Ezt először diagnosztizáláshoz használták, majd később kiderült, hogy fordított irányban is működik (a zónák ingerlésével hatni lehet a belső szervekre) és terápiás célokra is felhasználható. A szegmentzónás összefüggéseken alapuló masszázseljárásokat reflexzóna masszázsnak nevezték el. 1952-ben Glaser és Dalicho továbbfejlesztették ezt a technikát, majd összefoglalták a szegmentmasszázs elméletét és gyakorlatát.
Hazánkban Mátyás király udvarában ún. dögönyözők végeztek masszázshoz hasonló módszeres gyakorlatokat. A török megszállás idején terjedt el a fürdő kultúra, és vele együtt a masszázs gyakorlata is. A fürdőmesterek folytatták tovább művelését, majd a pozitív német - osztrák behatásra nálunk is tudományos szintre emelték e kezelési módszert.
A nyugati orvostudomány és a keleti diagnosztika között olyan sok az eltérés , hogy szembeállításukkal jobban megérthetjük, mi is a keleti szemléletmód.